Na hlavný obsah

Duplájára emelkedett a breznói elkerülő út megépítésének ára

A breznói elkerülő út megépítésének ára pontosan duplájára, 40 millió euróra emelkedett, emellett annak ellenére, hogy a munkálatoknak már hónapokkal korábban be kellett volna fejeződnie, várhatóan csak szeptemberre készül el.

Duplájára emelkedett a breznói elkerülő út megépítésének ára
Foto: TASR

A késedelem és az áremelkedés fő oka, egy nagyjából 500 méteres lejőcsuszamlás, ami az érintett területen történt. A Szlovák Útügyi Hivatal besztercebányai igazgatója szerint jelenleg még csak az alaprétegeket fejezik be, az aszfatrétegek csak ez után következnek, a híd konstrukciója azonban már gyakorlatilag elkészült. A breznói elkerülő út három szakaszból áll, melyek közül az elsőt 2017-ben adták át, a harmadik pedig jelenleg is megvalósíthatósági tanulmányra vár.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Régió rovatban