Na hlavný obsah

A Hlas-SD és az SaS sem fogja kezdeményezni Boris Kollár leváltását

Magának Boris Kollárnak kell meghoznia azt a döntést, hogy lemond-e a házelnöki tisztségről, miután kiderült, hogy 10 évvel ezelőtt fizikailag bántalmazta akkori élettársát, jelentette ki Denisa Saková és Richard Sulík.

A Hlas-SD és az SaS sem fogja kezdeményezni Boris Kollár leváltását
Boris Kollár Foto: SITA

A két politikus a JoJ televízió június 22-i, csütörtök esti vitaműsorában azt is elmondta, elítélik a nők elleni erőszak minden formáját, de sem a Hlas-SD, sem az SaS nem nyújt be javaslatot Kollár leváltására. „Saját lelkiismerete alapján kell eldöntenie, hogy marad-e a poszton” – jelentette ki Denisa Saková.

Richard Sulík SaS-elnök elsősorban azért bírálta Kollárt, mert a házelnök azt mondta, nem bánta meg viselkedését, és ma is megtenné, hasonló körülmények között. „Tarthatatlannak tartom, hogy valaki ilyen kijelentések után a parlament elnöki tisztségében maradjon” – fogalmazott Sulík. Azonban azt is hozzátette, 3 hónappal a parlamenti választások előtt már nincs értelme szorgalmazni a leváltását, mert az csak még inkább bonyolítaná a politikai helyzetet.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban