Na hlavný obsah

Elfogadták a migrációs reformot

Az Európai Unió belügyminiszterei megállapodtak a migránsok és menekültek ellátásával kapcsolatos felelősség megosztásának módjáról. Ennek alajpán minden ország meghatározott számú emberért lenne felelős, de nem feltétlenül kellene befogadnia őket.

Illusztrációs felvétel
Foto: TASR/AP

A változásoknak két fő eleme van, a Menekültügyi és Migráció Kezelési Szabályozás és a Menekültügyi Eljárás Szabályozás, ezeket most csomagban szavazták meg a miniszterek. A két döntést végig együtt tárgyalták, de alapvetően az első javaslat egy új, összeurópai menekültügy rendszer kidolgozásáért felel, ideértve a határon történő elbírálást és a kvótarendszerként elhíresült tagállamok közötti menekültelosztást is.

Ezentúl a menekült státuszért folyamodóknak nem lesz lehetősége bármely EU-tagállamban beadni a kérelmét, a határ közelében, az első belépési országban bírálják majd el, jogosultak-e a státuszra. Ezt egy egységes adatbázis, és összeurópai feltételrendszer segíti majd, így jóval kevesebb múlhat azon, hogy az adott menekült épp melyik EU-tagállamba lép be.

Ivan Šimko Szlovákia belügyminisztere a szavazás során tartózkodott, mivel az országnak szakértői kormánya van, melynek korlátozottak a hatáskörei.

(hvg)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Titulka rovatban