Na hlavný obsah

SKU: Az oktatási törvény módosítása napjaink kevés pozitívumának egyike

Az oktatási törvény módosítása valóban napjaink és valószínűleg az elmúlt évek kevés pozitívumának egyike – fejtette ki a Szlovák Tanítói Kamara részéről a TASR hírügynökségnek a jogszabály törvényhozásbeli elfogadásának margójára Viktor Križo.

Viktor Križo - Szlovák Tanítói Kamara (SKU) - 2022-06-30
Viktor Križo.
Foto: SITA

„Számos pozitív változást vezet be, amelyeket el kellett volna fogadnunk, mert ezek a helyreállítási tervből fakadnak” – mondta Viktor Križo.

Kiemelte, hogy az elmúlt hónapokban aktívan részt vettek a módosítás szövegének véleményezésében, finomhangolásában, hogy az ne tartalmazzon sok hibát. A Szlovák Tanítói Kamara (SKU) szerint el kell ismerni, hogy a jelenlegi a jobb törvénymódosítások sorába tartozik.

„Amivel megint nem tudunk egyetérteni, az a módosítások beillesztésének, nyilvános és átlátható jogalkotási folyamatot nélkülöző módja. Emiatt néhány dolog még befejezetlen“ – értékelte Križo.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a törvénymódosításba az utolsó pillanatban kerültek be olyan dolgok, mint a felügyelői poszton keresztüli középvezetés, ugyanakkor az SKU több, a jogszabály-módosításba foglalt dolgot pozitívan értékel.

„Az oktatási minisztérium minden gyermek számára igényelhető támogatási intézkedéseket, prevenciós rendszert vezet be, a tanácsadási rendszer reformjának néhány hibája kijavításra került. Alapvető változást vezettek be annak érdekében, hogy támogassák minden gyermek 3 éves kortól történő fokozatos óvodába kerülését 2025-ig bezárólag“ – sorolta az intézkedéseket Križo.

Szavai szerint 2026-ig mindenki számára igényelhető támogatási intézkedéseket kell bevezetni.

„A szerdán elfogadott uniósforrásalap-felhívásnak köszönhetően szeptembertől folytatódnak és bővülnek az asszisztensi, iskolapszichológusi és egyéb szakmai állások, illetve az iskolai álláshelyek egy új – a szociális munkás – pozíciójával bővülnek” – állapította meg.

Kitért arra is, hogy több debürokratizációs elemet, és a pályázati gyakorlat javára történő változtatást vezetnek be, amelyek tehermentesítik az iskolákat.

„A módosítás eredménye azonban az új miniszterrel mutatkozik majd meg, akinek nyár végéig mindent minőségileg elő kell készítenie, hogy az valóban az iskolák hasznára váljon” – zárta az oktatási törvény módosításával kapcsolatos gondolatait Viktor Križo.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban