Na hlavný obsah

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel

Közösen indul az előrehozott választáson a parlamenten kívüli Magyar Fórum és a Polgári Demokratikus Párt, vagyis az ODS. Folytatódik a politikai jobboldal szétforgácsolódása, miközben ejtették a Robert Kaliňák volt belügyminiszter elleni vádemelési javaslatot.

Közösen indul a parlamenti választáson a parlamenten kívüli Magyar Fórum és az Občiansko demokratická strana. A jelöltlista-állításhoz a Magyar Fórum adja a jogi keretet. A két párt azonos értékeket képvisel, mondták el a pártelnökök, akik a nyugati orientáció, a piacgazdaság, az emberi jogok védelme mellett akarnak kiállni.

Továbbra is erodálódik a jobboldal, nemrég bejegyeztetését kérte az alakulófélben lévő Modrí – Európske Slovensko, amely 12 861 összegyűjtött állampolgári aláírást adott át a belügyminisztériumnak. Mindeközben Lucia Ďuriš Nicholsonová európai parlamenti képviselő alakulófélben lévő pártja, a Jablko már több mint 10 ezer, a párt bejegyzéséhez szükséges aláírást gyűjtött össze.

Peter Pulman bíró elutasította a Robert Kaliňák volt belügyminiszter és Jozef Brhel ellen benyújtott vádiratot. A bíró a döntést elsősorban a védelemhez való jog megsértésével indokolta. A döntés nem jogerős, az ügyet visszautalták a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyészének.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban