Na hlavný obsah

Az ukrán határőrség Wagner-zsoldosok bahmuti megöléséről számolt be

Az ukrán külügyminiszter szerint a nyugati országok nem fognak egyhamar vadászrepülőgépeket adni Ukrajnának.

Az ukrán határőrség Wagner-zsoldosok bahmuti megöléséről számolt be
A Wagner-csoport zsoldoskatonája. Foto: AP

A Donyeck megyei Bahmut ipari övezetében ukrán határőrök egy szárazföldi felderítő csoportja támadásba lendült, és megölte a Wagner orosz zsoldoscsoport hat tagját – közölte vasárnap a határőrszolgálat.

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy tévéműsorban azt állította, hogy Bahmut környékén számos orosz katona holtteste fekszik temetetlenül.

Emlékeztetett arra, hogy Bahmutot már tíz hónapja védik sikeresen az ukrán erők.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy lapinterjúban úgy vélte,  hogy a nyugati országok nem fognak egyhamar vadászrepülőgépeket adni Ukrajnának. „…ez logisztikai és technikai szempontból nagyon nehéz feladat“  – fejtette ki.

Kifejezte meggyőződését, hogy „miként a fasiszták Sztálingrádnál, úgy az oroszok Bahmutnál veszíteni fognak“. Az orosz megszállókkal együttműködők tömegesen menekülnek a donyecki és a luhanszki régiókból Oroszországba – tette hozzá.

Kiemelte: éppen ezért az ukrán fél azt javasolja, hogy kezdjék meg már most az ukrán pilóták kiképzését a nyugati vadászgépek vezetésére.

Az ukrán vezérkar jelentette, hogy az elmúlt egy napban több mint ezer orosz katona halt meg Ukrajnában. Velük együtt az orosz hadsereg embervesztesége 159 ezer fölé emelkedett – állítják.

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban