Na hlavný obsah

Tiéd, övé, miénk – Kovács Koppánnyal Puha József beszélget

Szlovákiai magyar zenészek tisztelegnek a Rómeó Vérzik előtt.

Már régóta beszéltek róla zenei berkekben. Többen mondták, hogy az utóbbi időben ezt a nagylemezt várták a legjobban. Ezzel én is így voltam. Mert ugye ki ne lenne kíváncsi arra, hogyan szólnak a Rómeó Vérzik dalai más énekesek, együttesek, kizárólag szlovákiai magyarok átiratában, előadásában? A Tiéd, övé, miénk című album eredetileg a zenekar megalakulásának huszonötödik évfordulójára, 2020-ban jelent volna meg, de a koronavírus-járvány hátráltatta a készítését. Karácsony előtt végre boltokba került, az Arizóna, a The Butchers, Dreeko és Dope, a Phoenix RT, a MontaCarlo, az Estendøn, az Anima, valamint a Kicsi Hang egy-egy átdolgozásával. Erről a korongról és sok minden másról is kérdeztem Kovács Koppányt még az ünnepek előtt, könnyűzenei műsorunk beszélgetős változatában.

A podcastből kiderül:

  • miért van Koppánynak hiányérzete a Szűk a tér című nagylemez kapcsán,
  • milyen érzés az, amikor új verzióban hallják vissza a szerzeményeiket,
  • mi a Tiéd, övé, miénk című album egyedi küldetése,
  • a teljesen elégedett zenekarvezető véleménye az egyes átdolgozásokról,
  • félelmei, amelyek nem igazolódtak be,
  • mely szövegekbe nyúltak bele,
  • melyik két átirathoz biztosan készül videóklip,
  • a Rómeó Vérzik tervei 2023-ra,
  • átalakult a szólópályafutása,
  • mi tudható Koppány és a Vadkelet Hősei hamarosan debütáló, Én csak egy sört innék című zeneszámáról,
  • bordalokat is írt,
  • már szerveződik az idei, második Vadkeleti Fesztivál,
  • mi újság a nagyszarvai farmon, ahová Barbara, Bóbita és a többiek mellé új lakók érkeztek.

Kovács Koppánnyal, a Rómeó Vérzik frontemberével Puha József beszélgetett a Pentatonban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban