Na hlavný obsah

Vajon kész lépni a városi vezetés Komárom közbiztonsága kapcsán?

Éppen egy hete történt, hogy Komáromban, a vasútállomáson megkéseltek egy férfit, az eset pedig több problémát is a felszínre hozott.

Vajon kész lépni a városi vezetés Komárom közbiztonsága kapcsán?

A támadó minden bizonnyal véletlenszerűen választotta ki áldozatát, akit ezt követően életveszélyes állapotban szállították kórházba. A gyanúsítottat a rendőrség pár óra múlva elfogta.

A rendőrség tájékoztatása szerint február 3-án, pénteken röviddel este tíz óra után egy 26 éves férfihez egy férfi lépett oda, aki minden előzmény nélkül előbb ököllel arcon ütötte őt, majd egy körülbelül 7 centiméteres konyhai késsel legalább hatszor, a feje környékén, a nyakán, a mellkasán és hasán megszúrta őt. A támadást követően a késelő elmenekült, de a rendőrségnek néhány órán belül sikerült elfognia. A 22 éves gútai férfit szombaton kihallgatták, gyilkossági kísérlet miatt indítottak ellene eljárást. Az ügyész indítványozta a késelő előzetes letartóztatásba helyezését.

Az eset kapcsán a figyelem középpontjába került egy a lakosokat érintő régi probléma, mégpedig Komárom város romló közbiztonsága, azon belül is a komáromi vasútállomást körülölelő kritikán aluli „atmoszféra”. Az állomás épületét nem tudni, hogy ellenőrzi-e biztonsági őr, minden esetre olyat ritkán látni, leginkább a karbantartó személyzet próbálja elzavarni a kellemetlenkedőket.

Bár pontos adattal nem rendelkezünk, de a városban fellelhető biztonsági kamerák száma igen gyér, a frekventál, esetleg problémás helyeken térfigyelő kamera nincs, vagy legalább is eddig nem volt. Ahogy a fenti eset kapcsán Keszegh Béla kifejtette: a városi vezetés most azon dolgozik, hogy kamera kerüljön a vasútállomás épületéhez.

Viszont felmerül a kérdés, hogy elég-e ennyi? A városban már évek óta problémát okoznak a marginalizált közösségéhez tartozó „lakosok”, akik gyakran csoportosan járnak-kelnek, gyakran fényes nappal rabolnak ki olyanokat, akik esetleg nem tudnak komolyabb ellenállást kifejteni: gyerekes anyukákat, időseket, fiatalokat. A rendőrség ezekkel a „kisebb bűnesetekkel” ritkán foglalkozik érdemben, mondván az az ötvenes már úgy sem lesz meg, arra a telefonra keresztet lehet vetni. Az ilyen hozzáállás viszont az elmúlt évtizedben a lakosokban olyan reflext váltott ki, hogy a rendőrökre úgysem lehet számítani. Így a kisebb rablások nem is kerülnek bejelentésre, ami a statisztikákban azt a hamis képet festi le a helyzetről, hogy nincs is itt akkora gond. A legutóbbi eset ugyanakkor arra is rámutat, hogy bár a kamerákkal nem lehet megelőzni a bűnt, de lehet azt üldözni, viszont a komáromi rendőrök a legtöbb ismer esetben boltok, szórakozóhelyek kameráira kénytelenek hagyatkozni. Komáromban nem vak foltok vannak, hanem gyakorlatilag az egész város hatalmas sötét folt. Vajon tényleg kész lépni a városvezetés, vagy majd ezt az esetet is elfelejtjük?

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban