Na hlavný obsah

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel

Bajban a kis és középvállalkozók a január magas energiaszámla miatt, miközben Eduard Heger megbízott miniszterelnök továbbra sem talál elég képviselőt, akivel igazgatni tudná az országot, az ellenzék pedig mintha csak félszívvel, de azért a parlamentben készül a szombati népszavazásra.

Bajban a kis- és középvállalkozásokat, akiket egyaránt érint az energiaválság miatt megugrott költségek. A szlovák gazdasági minisztérium azt ígérte, a napokban ismerteti az energiaárakkal kapcsolatos konkrét megoldását.

Eduard Heger hetek óta „intenzíven tárgyal”, hogy sikerüljön elkerülnie az előrehozott választásokat. Tomáš Koziak politológus szerint viszont nagyobb a valószínűsége annak, hogy a miniszterelnök végül nem jár sikerrel. Heger több párt képviselőjével is tárgyalt a hetekben, de már az az általános vélemény kezd megszilárdulni, hogy nem sok esélye maradt.

Mindeközben nyakunkon a népszavazás, aminek a tárgya a Szlovák Köztársaság alkotmányának módosítása lesz. A januári népszavazásról több szakértő is úgy nyilatkozott, ez Robert Fico népszavazása, amivel vissza akar térni a hatalomba, elkerülve az esetleges börtönbüntetést.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban