Na hlavný obsah

Belga kormányfő: hatékonyak az Oroszország elleni szankciók

Alexander De Croo úgy nyilatkozott, hogy a szankciók terén a következő lépés az energiaszektort érintheti.

Belga kormányfő: hatékonyak az Oroszország elleni szankciók
Foto: TASR/AP

Az Oroszország ellen hatályos európai uniós szankciók működnek, ott hatnak, ahol a legnagyobb szükség van rájuk – jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői találkozójának második munkanapjára érkezve.
Úgy nyilatkozott, hogy a szankciók terén a következő lépés az energiaszektort érintheti, és azt mondta: „minél kevesebb olajat és gázt kell vásárolunk Oroszországtól, hogy csökkenjen Moszkva lehetősége az ukrajnai háború finanszírozására.“
A belga miniszterelnök véleménye szerint néhány hét elég lesz arra, hogy az uniós tagállamok kormányai véglegesítsék az energiaárak csökkentésére irányuló, csütörtökön elfogadott számos javaslat részleteit, azután pedig felgyorsulhat a végrehajtás. A tagállamok vezetői a kétnaposra tervezett uniós csúcs második munkanapján az EU külkapcsolatairól tárgyalnak, különös tekintettel Kínára.

(mti)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Titulka rovatban