Na hlavný obsah

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel

Eduard Hegernek nem sikerült megbékítenie Matovičot és Sulíkot, nagyon úgy néz ki, hogy az SaS elhagyja a koalíciót. Mindeközben Robert Ficonak összejött a 350 ezer aláírás a mielőbbi kormányváltást megcélzó referendumához. Hamran István rendőrfőkapitány pedig beleállt a Smer felől érkező politikai sortűzbe és megvédte bűnüldöző szerveket.

Richard Sulík és az SaS álláspontja a találkozót követően is változatlan, augusztus 31-én, az SaS ultimátumában szereplő időpontban a frakció miniszterei benyújtják lemondásukat. Michal Šipoš az OĽaNO frakcióvezetője az egyeztetést követően kijelentette, a párt Eduard Heger kormányfő és Igor Matovič pénzügyminiszter mellett áll, ugyanakkor az elsőszámú céljuk az, hogy meggyőzzék az SaS-t az együttműködés folytatásáról.

Összegyűlt a szükséges 350 ezer aláírás az előrehozott választásról szóló népszavazás kiírásához, a petíciós bizottság augusztus 15-én befejezi a munkáját.

Hamran István rendőrfőnök sajtótájékoztatóján kihangsúlyozta, hogy új korszak érkezett el a bűnüldözés tekintetében Szlovákiában, a politika ma már nem szólhat bele a rendőrség munkájába, már nem az oknyomozó újságíróknak kell elvégzeni a rendőrség munkáját. Hamran Robert Fico kijelentéseire is reagált, a SMER-SD elnöke újra és újra megkérdőjelezi az ellen is folyó nyomozás jogosságát.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban