Na hlavný obsah

Hét végéig ismertetik az egészségügyi dolgozók béremelésének feltételeit a minisztérium

Erről az Orvosok Szakszervezetének elnöke adott tájékoztatást.

Hét végéig ismertetik az egészségügyi dolgozók béremelésének feltételeit a minisztérium
Peter Visolajský, az Orvosi Szakszervezet elnöke a 2022. április 5-én tartott sajtótájékoztatón. Foto: TASR

A hét végéig kell ismertetnie az orvosok bérének emelésére vonatkozó javaslatát a minisztériumnak – tájékoztatott Peter Visolajský, az Orvosok Szakszervezetének elnöke.

„Ígéretet kaptunk, hogy a javaslatot a hét végén ismertetik, utána leülünk tárgyalni” – tette hozzá a szakszervezeti vezető. Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter még áprilisban nyilatkozta, hogy az egészségügyi dolgozók bérének emelését június végéig szeretné megoldani. Igor Matovič pénzügyminiszter szintén ezt az időpontot jelölte meg.

„Hivatalos béremelési ajánlatot a mai napig nem kaptunk a kormánytól, sem mi, sem az egészségügyi nővérek”

– tette hozzá Visolajský.

Múlt pénteken Zuzana Čaputová államfő is tárgyalt Vladimír Lengvarskýval erről a témáról, a miniszter biztosította az államfőt, hogy már elkészült az ágazati bérek emelésére vonatkozó reális terv. Június közepén 3000 kórházi orvos jelezte, hogy kész beadni a felmondását.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban