Na hlavný obsah

Šeliga katasztrófaként értékelte a koalícióban urarlkodó helyzetet

A Za ľudí képviselője Juraj Šeliga az RTVS Szombati párbeszédek című műsorában katasztrófaként értékelte a kormánykoalícióban uralkodó jelenlegi helyzetet.

Šeliga katasztrófaként értékelte a koalícióban urarlkodó helyzetet
Juraj Šeliga Foto: TASR

Šeliga ennek ellenére bízik benne, hogy a kormánynak szeptemberig sikerül 10 százalékkal emelni a közszférában dolgozó alkalmazottak fizetését, ugyanis állítása szerint az államnak megvan a kerete egy ilyen emelésre. Sőt, arra is lát némi esélyt, hogy megoldódhat az SaS és az OĽaNO közötti nézeteltérés.

Šeliga arról is szót ejtett, hogy mivel a 13. nyugdíj idő előtt, már júliusban kifizetésre kerül, így a közeljövőben javaslatot kíván benyújtani a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkező idősek egyszeri támogatására. A juttatást decemberben fizetnék ki.

A Za ľudí képviselője Juraj Šeliga szerint a kormánykoalíció továbbra is támogatja Richard Sulík gazdasági minisztert, aki szerinte 99 százalékos bizonyossággal nem kerül leváltásra- erről az RTVS Szombati párbeszédek című műsorában beszélt.

Továbbá szót ejtett arról is, hogy a Ján Budaj környezetvédelmi miniszter visszahívását kezdeményező indítvány abszurdnak tartja, hiszen a Republika párt a barnamedvék helyzetének menedzselése miatt kritizálta a kérnyezetvédelmi tárca vezetőjét. A beszélgetés során szó esett az úgynevezett inflációellenes csomagról is, amely kapcsán Šeliga elmondta, szerinte a koalíciónak nem kellene megtörnie Zuzana Čaputová államfő vétóját.

(rtvs)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban