Ben Wallace szerint ezek segíteni fogják az ukránokat az oroszok elleni védekezésben. Azt mondta, ezekre a fegyverekre azért van szükség, mert az oroszok taktikája is megváltozott. Az M270-es rakétarendszerek egy perc alatt 12 rakétát képes kilőni, amik 80 kilométerre is pontosan érnek célba.
Az ukrán katonákat a rendszer használatára az Egyesült Királyságban képzik ki a következő hetekben. A döntést az Egyesült Államokkal egyeztetve hozták meg, ami a múlt héten jelentette be, hogy szintén küld nagy hatótávú rakétarendszereket az ukránoknak.
Vlagyimir Putyin már az amerikai bejelentés után is azzal fenyegetőzött, hogy kibővíti a célpontjai listáját, ha a nyugati országok valóban rakétarendszerekkel látják el az ukránokat. Amikor erről beszélt az orosz állami tévében, hetek óta először, újra rakétákat lőttek ki Kijevre az oroszok.
(BBC, 444.hu)