Na hlavný obsah

Szabadlábon védekezhet tovább Robert Kaliňák volt belügyminiszter

A Legfelsőbb Bíróság pénteken előzetes letartóztatásból szabadlábra helyezte Robert Kaliňák egykori belügyminisztert.

Szabadlábon védekezhet tovább Robert Kaliňák volt belügyminiszter
Foto: TASR

Alexandra Važanová bírósági szóvivő tájékoztatása szerint a Szlovák Legfelsőbb Bíróság szenátusa pénteken egyhangúlag úgy határozott, hogy megsemmisíti a Specializált Büntetőbíróság április 23-i határozatát a vádlottat őrizetbevételéről.

A bíróság a vádat a vádlott ellen felhozott valamennyi vádpontban megalapozottnak tartja, viszont őrizetbe vételére nem találtak indokot.

Az őrizetbe vételről szóló döntést megelőzte a szenátus valamennyi tagjának elfogultsági nyilatkozatának megítélése, amelyről a bíróság egy másik tanácsa 2022. május 1-jén úgy határozott, az elfogultság nem áll fenn.

Ahogy azt korábban megírtuk Robert Kaliňákot a rendőrség Robert Ficóval, a Smer elnökével együtt bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsította meg és még április 23-án előzetes letartóztatásba helyezte.

Veronika Remišová beruházásokért felelős miniszter közösségi oldalán azt írta, tiszteletben tartja a bíróság döntését, még ha az nem is tetszik neki. Remisová hozzátette, a jelenlegi kormány abban külömbözik az ellenzéktől, ahogyan a bírósági döntésekhez viszonyul.

„A Smeresek mindig fenyegetik a bíróságot és a rendőrséget, ha a döntéseik nem felelnek meg nekik,“ tette hozzá Remisová. Robert Kaliňákot április 20-án vette őrizetbe a NAKA, akit bűnszervezet létrehozásával vádolnak.

(tasr/webnoviny.sk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Titulka rovatban