Na hlavný obsah

Fico hadjárata az igazságszolgáltatás ellen

A volt miniszterelnök politikai stratégiát folytat azzal, hogy megkérdőjelezi a bűnüldöző szervek és az igazságszolgáltatás legitimitását.

Fico hadjárata az igazságszolgáltatás ellen
Robert Fico a pozsonyi rendőr-főkapitányság előtt, 2022. április 26-án. Foto: TASR/Jaroslav Novák

Robert Fico a Smer-SD elnöke, volt kormányfő kedden nem volt hajlandó vallomást tenni a rendőrségen az ellene felhozott vádak ügyében. Döntését azzal indokolta, hogy nem értette az Alkony ügyben ellene felhozott vádakat, és a kihallgatást vezető nyomozó se tudta világosan elmagyarázni számára az eljárás lényegét. Célja a bűnüldöző szervek megkérdőjelezésével, annyi hogy elhitesse a közvéleménnyel és a szavazótáborával azt, hogy az ellene hozott vádak megkonstruáltak.

Politikai tőkét próbál kovácsolni a miniszterelnök a mártírhelyzetéből, aminek az egyik tanúbizonysága, hogy leveleket küldött vezető európai politikusoknak arról, hogy üldöztetetés zajlik ellene Szlovákiában. Fico ezekkel az eszközökkel egyértelműen felveszi a harcot a politikai ellenfelei ellen, azonban a vizsgálati fogságba való kerülése a pártja számára érvágás lenne.

Az igazsásgszolgáltatásban lévő paradigmaváltás jelei a mostani eljárások. A szlovák demokrácia történetében még nem került arra sor, hogy egy volt miniszterelnökkel szemben ilyen önálló elhivatottságot mutatott a rendőrség. Azonban nem csak az ellenzéki oldalon hullanak ki a csontvázak a szekrényből. Az egyik kormányon lvő párt politikusa ellen is indult eljárás korrupció gyanújával.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban