Na hlavný obsah

Nagy kapacitású segítőközpont nyílt Pozsonyban az ukrajnai menekültek számára

Az állam, a non-profit szervezetekkel és a magánszektorral karöltve hozta létre a központot.

Nagy kapacitású segítőközpont nyílt Pozsonyban az ukrajnai menekültek számára
Foto: TASR

Az állami, a non-profit és magánszektorral együttműködve hozta létre a központot a főváros a Bottova utcai egykori ideiglenes buszpályaudvar helyiségeiben. A központ éjjel-nappal nyitva lesz, és mindenben segítséget nyújt a menekülteknek – jelentették be a főváros és az állam képviselői a hétfői sajtótájékoztatón. Szükség esetén naponta akár 2500 embert is ki tudnak szolgálni a központban. Az étkeztetésen kívül a szükséges információkat is megkapják itt a menekültek, kitölthetik a megfelelő dokumentumokat és pihenőhelyet is kialakítottak itt a számukra. Ideiglenes idegenrendészeti központot is kialakítottak. A menekültek orvosi, jogi, pszichológiai és szociális segítséget kaphatnak, akinek anyagi nehézségei vannak, ellátást igényelhet.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban