Na hlavný obsah

Továbbra is töretlen a britek monarchiába vetett hite

Az elmúlt időszakban gyakran vette a szájár a média brit királyi családot és tagjait, különösen mióta II. Erzsébet királynő férje, Fülöp herceg idén áprilisban elhunyt.

Továbbra is töretlen a britek monarchiába vetett hite

Az első vita a hercegi rang öröklése körül pattant ki. Erzsébet és Fülöp is úgy akarták, hogy a herceg halála után Eduárd kapja az edinburgh-i herceg címet. A múlt év júliusában azonban a brit sajtó arról számolt be, hogy Károly herceg kijelentette, hogy nem adja oda öccse családjának a címet, annak ellenére, hogy szülei erről már 1999-ben meghozták a döntést.

Ezt követően Eugénia hercegnő férjének három fürdőruhás modellel történt jachtos kalandja következett. Bár végül kiderül, csupán a bulvársajtó próbált ügyet kreálni egy jól elkapott fotóból.

Majd Harry herceg és Meghan Markle 2020 elején sokkolta a világot azzal, hogy bejelentették, visszalépnek uralkodói tevékenységüktől. A szakítás okaként Meghan Markle II. Erzsébettel kialakult rossz, már-már toxikus kapcsolatát szokták felemlegetni.

A sort jelenleg az utóbbi évek valóban komoly botrányával András herceg zárja, aki állítólag 2001-ben többször is megerőszakolta egy akkor még fiatalkorúnak számító lányt. A szexuális zaklatási per, jelenleg is folyik és bár András a királynő kedvence volt, botránya túl sok volt. Értesülések szerint maga a királynő kérette magához András herceget és mondta meg neki személyesen, hogy megfosztja hercegi titulusától, a királyi családban betöltött rangjaitól és katonai rangjától.

Mindezek ellenére, a britek monarchiába vetett hite töretlennek látszik. A legfrissebb közvéleménykutatások szerint a királyi család népszerűsége összességében továbbra is maga. Úgy is összegezhetnék, hogy aki ma igazán angolnak vallja magát bízik a királynőben és a monarchia töretlen fényében.

Tóth Valival, rádiónk londoni tudósítójával Vasik János beszélgetett.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban