Na hlavný obsah

Robert Fico

Robert Fico megszüntetné a közvetlen elnökválasztást a Demokrati szerint
Otthon

Robert Fico megszüntetné a közvetlen elnökválasztást a Demokrati szerint

Juraj Šeliga arról beszélt, hogy Smer elnöke arra törekszik, hogy az elnökválasztás újra parlamenti jogkör legyen.

A kis pártoknak össze kell fogniuk Fico ellen, véli Matovič
Otthon

A kis pártoknak össze kell fogniuk Fico ellen, véli Matovič

Bejelentette, hogy az OĽaNO esetében is fúzióra kerül sor a választások előtt.

Fico: A Smer egyetlen szavazatot sem ad az Ódor-kormánynak
Otthon

Fico: A Smer egyetlen szavazatot sem ad az Ódor-kormánynak

Veronika Remišová, a Za ľudí párt elnöke az RTVS mai, Szombati párbeszédek c. műsorában kijelentette, a kormány programnyilatkozatának elolvasása után hozzák meg döntésüket, bizalmat szavaznak -e a szakértői kormánynak.

A Smer nem támogatja a Dunamente Nemzeti Park létrehozását
Otthon

A Smer nem támogatja a Dunamente Nemzeti Park létrehozását

A pártelnök, Robert Fico szerint a nemzeti park több kárt okozna az érintett régiókban, mint amennyi hasznot hozna.

Elmarad Kollár dél-amerikai útja
Otthon

Elmarad Kollár dél-amerikai útja

Peter Pčolinský, a parlament alelnöke arról beszélt, hogy feltehetően jövő héten is ülésezni fog az országgyűlés.

Fico felszólította Boris Kollárt, hogy mondja le a parlamenti küldöttség dél-amerikai útját
Otthon

Fico felszólította Boris Kollárt, hogy mondja le a parlamenti küldöttség dél-amerikai útját

A Smer-SD elnöke szerint az út nem hoz semmilyen hasznot az ország vagy a gazdaság számára.

A lőszerarzenál állapotáról kér tájékoztatást a védelmi minisztertől a Smer-SD
Otthon

A lőszerarzenál állapotáról kér tájékoztatást a védelmi minisztertől a Smer-SD

Találkozót kér Martin Sklenár védelmi minisztertől az ellenzéki Smer-SD. A Robert Fico vezette párt szeretné, ha a miniszter felvilágosítást adna a lőszerek állapotáról, illetve az Ukrajnának történő fegyverátadás módjáról. Továbbá szeretné elérni, hogy a szakértői kormány javaslatot nyújtson be az élelmiszerár-emeléssel kapcsolatos javaslatok gyorsított eljárásban történő megtárgyalására, hogy azokat a plénum még a héten megvitathassa.

Fico változatlanul úgy gondolja, hogy az államfő amerikai érdekeket szolgál
Otthon

Fico változatlanul úgy gondolja, hogy az államfő amerikai érdekeket szolgál

Robert Fico, a Smer-SD elnöke a Markíza televízió Testre szabva (Na telo) című politikai vitaműsorában elismerte, hogy kétszer is amerikai ügynöknek nevezte Zuzana Čaputová köztársasági elnököt.

Kopogtat az ország ajtaján a szakértői kormány
Otthon Audio

Kopogtat az ország ajtaján a szakértői kormány

A hivatalnokkormány célja a belpoltikiai káosz megszüntetése. Zuzana Čaputová államfő jogi lépéseket tett Robert Fico ellen, amiért az folyamatosan alaptalanul ócsárolja személyét.

Fico az Ódor-kabinettet is Soros Györggyel köti össze
Otthon

Fico az Ódor-kabinettet is Soros Györggyel köti össze

Robert Fico továbbra is azt állítja, hogy a szakértői kormány az Egyesült Államok utasításai szerint fog működni.

Legolvasottabb