A Vasárnap Délután április 3-i műsora.
Puha József beszélgetése Gál Tamás Jászai Mari- és Dosky-díjas színművésszel Eperjes Károly Magyar Passió című filmjéről, amelyben egy negatív szereplőt, Fjodorov őrnagyot alakítja, és ez az első szerepe magyar filmben.
A Vasárnap Délután március 13-i műsora.
A bizalmatlanság a művészeti együttműködésben is megjelent: az orosz kulturális hatóságok két milánói kiállításról is visszakérnek 25 műalkotást, amelyeknek a szerződések alapján még a kiállítások végéig Milánóban kellene maradniuk.
Puha József beszélgetése az egyre népszerűbb, mifelénk a Siker és a Maradunk fiatalok című dalokkal taroló Kultúrkör trió két tagjával, Darvasi Áronnal és Rudner Barnabással.
Készül az első szlovákiai magyar filmsorozat. Eredetileg internetre szánták az alkotók, de most úgy néz ki, a Szlovák Televízió is beszáll a sorozatba.
A Petőfi-emlékév keretében - rendhagyó módon - idén Petőfi-Tompa Országos Seregszemlét szervez társszervezőivel a Csemadok a Tompa Mihály Országos Verseny helyett .
A február 3-i Nappaliban a magyarországi és szlovákiai független színházi, illetve kulturális szcéna helyzetével foglalkoztunk, de annak is utánajártunk, milyen helyzetben vannak a szlovákiai magyar függetlenek.
Dániában újranyitottak a kulturális intézmények, miközben a koronavírus-járvány alatti legmagasabb napi új fertőzésszámot, csaknem 29 ezret regisztrálták.
A mai naptól megnyithatnak a kulturális rendezvények.