Na hlavný obsah

Čaputová: A roma diákok azt szeretnék, ha Szlovákia toleránsabb ország lenne

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából az államfő az ország minden részéről hívott roma diákokat az elnöki palotába.

Čaputová: A roma diákok azt szeretnék, ha Szlovákia toleránsabb ország lenne
Foto: TASR/Pavol Zachar

A roma diákok nagyon szeretnék, ha Szlovákia toleránsabb, befogadóbb ország lenne, ahol lehetőséget kapnának a roma gyerekek – fogalmazott Zuzana Čaputová köztársasági elnök a közösségi hálón, a hétfői Nemzetközi Roma Nap alkalmából.

Roma egyetemi hallgatókat és középiskolás diákokat hívott meg az államfő az elnöki palotába az ország minden részéből. Elmondta, hogy vannak, akik már most is segítik a roma közösségekből származó gyerekeket és fiatalokat, ami sokak számára inspirációt jelent.

„Beszéltek azonban rasszizmusról, vagy olyan esetekről is, amikor kétségbe vonták a képességeiket a származásuk miatt“ – fogalmazott a köztársasági elnök, és felhívta a figyelmet arra, hogy sokuknak jóval keményebben kellett küzdeniük, hogy bizonyítsák, képesek tanulni, és kiharcolni a helyüket és a sikereket.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban