Na hlavný obsah

Továbbra is működnek a V4-ek, jelentette ki Prágában Juraj Blanár

A szlovák külügyminiszter kijelentette, hogy tiszteletben tartják partnereik eltérő véleményét.

Továbbra is működnek a V4-ek, jelentette ki Prágában Juraj Blanár
Balról jobbra: Radoslaw Sikorski, Jan Lipavský, Szijjártó Péter és Juraj Blanár. Foto: TASR/AP/Petr David Josek

A Visegrádi négyek csoportja továbbra is működik, és azokban a témákban, amelyekben megvan a közös hang, együtt tudunk működni, jelentette ki Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter.

A szlovák diplomácia vezetője Prágában tárgyalt a V4-ek külügyminisztereivel. Blanár azt is elmondta, azokban a dolgokban, amelyekben eltér a véleményük, tiszteletben tudják tartani azt.

„Egységesen ellenezzük az új uniós migrációs politikát, szeretnénk jobban védeni schengeni határainkat. Úgy gondoljunk, a Frontex nem működik jól, és cselekednünk kell ebben az ügyben,“ hangsúlyozta Blanár, aki szerint a V4-ek az energetikai infrastruktúra, valamint az agrárpolitika területén is egyetértenek.

A miniszter azt is hozzátette, segíteni akarnak Ukrajnának, ugyanakkor elsősorban saját országukat és saját mezőgazdasági piacukat kell védelmezniük.

(SITA)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban