Na hlavný obsah

Rendőrség: Andrej Danko pénteken délután vett részt alkoholszondás ellenőrzésen

A csütörtökön (január 11.) történt közlekedési balesetet követően pénteken délután vett részt alkoholszondás ellenőrzésen Andrej Danko SNS-elnök, a parlament alelnöke.

Rendőrség: Andrej Danko pénteken délután vett részt alkoholszondás ellenőrzésen
Foto: SITA/Milan Illík

Az eredmény negatív volt, ekkor került sor a kihallgatására is – tájékoztatott Jana Šimunková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője. A baleset csütörtökön 23.30 táján történt Pozsonyhidegkúton, egy kereszteződésben.

A rendőrség megismételte, hogy amikor a járőr a helyszínre érkezett, sem a balesetet okozó sofőr, sem a gépkocsi nem volt a helyszínen.

„A gyanúsítottal pénteken 14.30-kor sikerült kapcsolatba lépnie a pozsonyi közlekedésrendészetnek, ezután hallgatták ki és elvégezték az alkoholszondás ellenőrzést” – tette hozzá a rendőrség.

Mindeközben Ľubomír Solák, országos rendőrfőkapitány elrendelte a rendőrök tevékenységének ellenőrzését – tájékozatott Denisa Bárdyová, rendőrségi szóvivő.

Az ellenzék bírálta a rendőrség eljárását, mivel az alkoholszondás ellenőrzést csak másnap végezték el, az ellenzéki pártok szerint a rendőröknek ekkor már vérvételre kellett volna vinniük Dankot.

Az ügyben károkozás és közérdeket szolgáló berendezés megrongálása és működésének veszélyeztetése miatt indult eljárás. Danko beismerte, hogy nekihajtott egy oszlopnak, a baleset miatt elnézést kért, a károkat kész megtéríteni. Az SNS elnöksége hétfőn támogatásáról biztosította a párt elnökét.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban