Na hlavný obsah

A lengyel fuvarozók felfüggesztik az ukrán határ blokádját a kormánnyal kötött megállapodás után

A lengyel fuvarozók március 1-jéig felfüggesztik az Ukrajnával közös határátkelők blokádját, miután megállapodtak a kormánnyal - közölte kedden Dariusz Klimczak lengyel infrastrukturális miniszter.

A lengyel fuvarozók felfüggesztik az ukrán határ blokádját a kormánnyal kötött megállapodás után
Foto: SITA/AP

A lengyel kamionosok november óta blokkolják az Ukrajnába vezető határátkelőket, hogy tiltakozzanak ukrán társaik állítólagos „tisztességtelen versenye“ és az ukrán cégek EU-ba való bejutására vonatkozó szabályok enyhítése ellen.

A tiltakozáshoz csatlakoztak a lengyel gazdák is, akik január első hetében megújították a dél-lengyelországi Medyka határátkelőhely blokádját. Azt kifogásolták, hogy tavaly év eleje óta az Ukrajnából származó gabonaimport miatt csökkentek az árak. Január 6-án azonban felfüggesztették a blokádot, miután megállapodást kötöttek a lengyel kormánnyal.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök január elején azt mondta, hogy megpróbálja meggyőzni a fuvarozókat a blokád felfüggesztéséről, és hangsúlyozta, hogy kormánya mindent megtesz az érdekeik védelmében.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban