Na hlavný obsah

ZMOS: A kormánynak felelősségteljesen kell hozzáállnia az Ukrajnából kivándoroltakat támogató új rendszer előkészítéséhez

A kormányának felelősségteljesen hozzá kell járulnia az Ukrajnából érkezők támogatására szolgáló új rendszer előkészítéséhez a szlovákiai településeken – fogalmazott a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke, Jozef Božik miután találkozott a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma Migrációs Hivatalának igazgatójával, Ján Orlovskýval. Augusztus 17-én, csütörtökön mindketten egyetértettek abban, hogy az önkormányzatok kulcsfontosságú szerepet töltenek be a bevándorlók integrációját érintő folyamatok kialakításában.

Ukrán gyerekek a menekültek számára kialakított nagymihályi nagykapacitású központban.
Foto: TASR

„Ha olyan jogszabályi változás következik be, amely a lakhatási támogatás eltörlését vonja maga után, és a folyamatok nem lesznek kialakítva, az Ukrajnából kivándoroltak kopogtatni fognak a városi, városrészi vagy községi hivatalokban” – figyelmeztet a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke, Jozef Božik.

Emlékeztet arra, hogy a városokban és a településeken a bevándorlók oktatási infrastruktúrát és szociális létesítményeket használnak, adórészesedési jogot teremtve ezzel az önkormányzat számára. Vezetője szerint a ZMOS számára fontos, hogy a városokban és a falvakban gyarapodjon a népesség, amely részadókat teremt, és azok fejlesztésének is részese lesz.

„Van egy fiatal nemzedék, amelyet ha megfelelőképpen megragadunk, az országunk számára is előnyös lehet” – mutat rá Božik.

A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma Migrációs Hivatalának igazgatójával, Ján Orlovskýval a hiányzó adatokat, illetve az adatcsere-koordinációt illetően is egyetértettek. Az adatcsere-rendszer mindeközben az állami válságkezelés rendszere.

A ZMOS az ukrán gyerekek tankötelezettségével kapcsolatban oktatási célú adatgyűjtésbe kezdett. Hasonlóképpen más egyéb olyan területeken is adatokat gyűjt, ahol az önkormányzatok közszolgáltatást nyújtanak a hazájukból elszármazottak számára. A migrációs hivatal a belügyminisztérium és a közlekedési tárca támogatási programja keretében állami létesítményekben elhelyezett bevándorlókról is összehangolt adatgyűjtést folytat.

A belügyminisztérium a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy a találkozón alapvetően az integrációs folyamatok optimális kalibrálását célzó összehangolt adatgyűjtésről, illetve ezen adatok megosztásáról és felhasználásáról volt szó. A belügyi tárca tájékoztatása szerint a migrációs hivatal vezetője releváns adatok alapján a kulcsfontosságú tárcák hatáskörét érintő további jogszabály-módosításokat tart szükségesnek. Figyelembe kell venni a városok és falvak népességnövekedésének fontosságát, ami végső soron nemcsak a részadókból származó bevételekhez gyarapodásához, hanem ezen helyek általános fejlődéséhez is hozzájárul.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban