Na hlavný obsah

Nem ért egyet az Új Selyemút projekthez való 2019-es csatlakozással az olasz védelmi miniszter

Guido Crosetto olasz védelmi miniszter sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Olaszország csatlakozott a Kína által indított Egy övezet, Egy út, azaz másnéven Új Selyemút kezdeményezéshez.

Nem ért egyet az Új Selyemút projekthez való 2019-es csatlakozással az olasz védelmi miniszter
Guido Crosetto, Olaszország védelmi minisztere. Foto: SITA/AP

Véleménye szerint ez a kezdeményezés egyáltalán nem arányos a két felet tekintve, ugyanis míg Pekingnek rengeteg kedvezménnyel jár, alig járul hozzá valamivel az olasz export bővítéséhez, emellett úgy hivatkazott rá, mint Kína gazdasági diplomáciájának része.

A római vezetőség még 2019-ben – Crosetto szerint elhamarkodott és meggondolatlan módon – döntött úgy hogy első fejlett gazdaságként csatlakoznak Kína projektjéhez, a döntést akkor pedig több nyugati vezető is bírálta. A program lényege, hogy Kína pénzt biztosít olyan infrastuktúra kiépítésére, ami saját termékeit népszerűsíti.

Arról, hogy Olaszország maradjon-e a kezdeményezésben május óta folynak viták, amikor Giorgia Meloni miniszterelnök bejelentette, hogy tárgyalást akar folyatni Kínával egy esetleges kilépésről, amennyiben azonban ez nem valósul meg 2024 márciusáig, a dél-európai ország automatikusan megújítja tagságát.

(ctk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban