Na hlavný obsah

Nem sikerült egyezségre jutnia Szerbia és Koszovó politikai vezetőinek

Nem sikerült egyezségre jutnia Szerbia és Koszovó politikai vezetőinek az Európai Unió által szervezett június 22-i, csütörtöki tárgyalások során. Ezek célja a feszültség enyhítése volt a két ország közötti határ területén.

Alekszandar Vucsics szerb elnök (b), Joseph Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője (balról a második) Miroslav Lajčák, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különleges képviselője (jobbról a második) és Albin Kurti koszovói miniszterelnök (j).
Foto: TASR/AP

Joseph Borell az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője azonban elmondta, mindkét politikus egyetértett abban, hogy el kell kerülni a feszültség további fokozódását, éppen ezért szükség van az előrehozott választásokra.

„Úgy gondolom, mindketten tudatosítják a helyzet súlyosságát“ – mondta Borell.

Albin Kurti koszovói miniszterelnök, és Aleksandar Vučić szerb államfő nem volt hajlandó személyesen találkozni egymással, így mindketten külön tárgyaltak Borellel.

Észak-Koszovóban május végén zavargások törtek ki, amikor a helyi szerbek által bojkottált helyhatósági választások után a mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni posztjukat.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban