Na hlavný obsah

Tömegtüntetést tartottak Jeruzsálemben a jogrend átalakításának támogatói

Mintegy kétszázezres volt a tömeg csütörtök este.

Tömegtüntetést tartottak Jeruzsálemben a jogrend átalakításának támogatói
Foto: SITA / AP

A helyi lapok beszámolói szerint százötven-kétszázezer ember vett részt a kormánypárti tüntetésen, amelyen a jogrend átalakítását követelték.

„A nemzet igazságügyi reformot követel, hatvannégy képviselői hely (a százhúsz tagú kenszetben)” – skandálta a tömeg, és elutasította az esetleges kompromisszumos megoldásokat.     A tüntetés előtt a videofelvételek szerint a résztvevők egy hatalmas transzparensen tapostak, melyen a legfelsőbb bíróság főbírója, Eszter Hajut, valamint a főügyész, a volt legfőbb bíró, a  volt főügyész és a volt államügyész arcai voltak szlogenek kíséretében. Ezek a képsorok Jaír Lapidot, az ellenzék vezetőjét „mély szégyennel és szomorúsággal“ töltötték el Twitter fiókjának bejegyzése szerint.

A beszámolók szerint a demonstrációra mintegy ezer autóbuszon szállították Jeruzsálembe az ország különböző részeiből a jelentkezőket, s a tüntetés költségeit jelentős részben a Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette Likud párt és a Vallásos Cionisták nevű párt állta.

A tiltakozások szervezői a kormánypárti tüntetés után közleményt adtak ki, melyben kijelentették, hogy fokozzák az igazságügyi rendszer átalakítása elleni erőfeszítéseiket.

A friss helyi közvélemény-kutatások szerint a kormány jogrendi törvényjavaslatai népszerűtlenek Izraelben, s hatásukra a kormányzó pártok népszerűsége is csökkent. A Maárív egy héttel korábbi felmérése azt közölte, hogy tovább folytatódik az elmúlt hetekben megfigyelhető tendencia, s a Beni Ganz vezette Nemzeti Tábor vált a legnagyobb párttá, mely megelőzi a november elsejei választásokon győztes Likudot.

A kutatások szerint ha most tartanák a választásokat, akkor a jelenlegi kormánykoalícióhoz tartozó pártok ötvenkét hellyel kerülnének kisebbségbe, míg a jelenlegi ellenzék hatvannyolc képviselőt küldhetne a kneszetbe.

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban