A migráció szabályozásával kapcsolatos rendkívül fontos jogszabály ügyében hozott döntést az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE). Ennek azért van jelentősége, mert ez lesz majd az alapja a parlament tárgyalási mandátumának, amelynek birtokában a tagállamokkal megkezdik a tárgyalásokat. Az új szabályok az eddigieknél lényegesen szigorúbbak.
A javaslat szerint a határellenőrzési eljárás legfeljebb öt napig tarthat, ez válsághelyzetben 10 napra hosszabbítható meg.
Mindeközben pedig telik az idő, hiszen a dokumentumot egy éven belül el akarják fogadni.