Na hlavný obsah

A közlekedési tárca javaslatsorával kezdte csütörtöki ülését a parlament

Március 23-án, csütörtökön az előzetes tervek szerint az ideiglenesen kinevezett közlekedési miniszter, Andrej Doležal műhelyéből származó több javaslatot is megvitat a plénum.

Foto: TASR

A közlekedési eszközökről és a romlandó élelmiszerek szállítására használt szállítóeszközökről szóló törvénytervezet megvitatásával kezdték a képviselők a törvényhozás 88. ülésszakának 7. ülésnapját.

A jogszabály-módosítás értelmében ezeknek az élelmiszereknek a szállítása a jövőben csak erre a célra szolgáló speciális eszközökkel lenne lehetséges. Eszerint a gépkocsiknak rendelkezniük kellene majd egy úgynevezett műszakihitelesítőszolgálati-tanúsítvánnyal.

Március 23-án, csütörtökön az előzetes tervek szerint az ideiglenesen kinevezett közlekedési miniszter, Andrej Doležal (a Sme rodina jelöltje) műhelyéből származó több javaslatot is megvitat a plénum.

Az ülés napirendjén szerepel a közúti közlekedésről szóló törvény, a vasúti törvény módosítása, illetve az új légiközlekedési törvény tervezete is.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban