Na hlavný obsah

Terrortámadás volt Szomáliában – hét katona elhunyt

Az al-Shabaab nevű iszlamista terrorcsoport közleményben vállalta magára a támadást.

Terrortámadás volt Szomáliában – hét katona elhunyt
Foto: AP

Ismét lecsapott az al-Shabaab Szomáliában – az iszlamista terrorcsoport ezúttal egy katonai bázis ellen indított támadást, amiben hét katona és parancsnokuk is meghalt. A Reuters beszámolója szerint az eset az ország középső részén történt, ahonnan a kormányerők tavalyi offenzívájuk során kiűzték az iszlamistákat.

Aden Nur, a szomáliai hadsereg tisztje elmondta, egy öngyilkos merénylő először egy autót robbantott fel robbanóanyaggal a katonai bázis bejáratánál, majd a csoport többi tagja tüzet nyitott a legénységre. Hozzátette, a támadást sikerült visszaverniük. Az al-Shabaab közleményben vállalta magára a támadást.

Az iszlamista terrorcsoport 2007 óta küzd a szomáliai kormány megdöntéséért, és az iszlám törvények szigorú értelmezésének érvényre juttatásáért. A kormány és az al-Shabaab közti harcok miatt az országban súlyos élelmiszerhiány alakult ki, amely miatt jelenleg 200 000 ember szenved éhinségben a kelet-afrikai országban.

(čtk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban