Na hlavný obsah

Káčer: A magyar kormány érvei az uniós szankciókról hasonlítanak a Kreml propagandájához

A szlovák külügyminiszter szerint Magyarország teljesen elszigetelődött a nyugati szövetségeseitől.

Káčer: A magyar kormány érvei az uniós szankciókról hasonlítanak a Kreml propagandájához
Rastislav Káčer Foto: TASR

Rastislav Káčer szerint a magyar kormány érvei az Oroszországgal szembeni uniós szankciókról úgy hangoznak, mintha a Kreml kézikönyvéből származnának. A szlovák külügyminiszter a Denník N magyar nyelvű kiadásának, a Napunk-nak adott interjúban úgy fogalmazott, „ezek a szankciók semmiképpen sem károsabbak Európa számára. Egyesek még azt is mondják, hogy Oroszországnak segítenek. Ha ez igaz lenne – tette hozzá Káčer -, Oroszország nem lázadozna ellenük.“ A külügyminiszter véleménye szerint „Magyarország ezzel a nézettel egyedül van az Európai Unióban, és teljesen elszigetelődött a többi nyugati szövetségesétől.“

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, Menczer Tamás Facebook-bejegyzésben reagált Káčer kijelentéseire. Úgy fogalmazott, Magyarország nem ül fel a provokációnak, „a V4-es szövetség erejét megőrizzük, ezt lerombolni Rastislav Káčer sem tudja.“ Menczer hozzátette, „a magyar kormány mindig a magyar érdekeknek megfelelően cselekszik, mi a béke pártján állunk, azonnali tűzszünetet és békét akarunk, akkor is, ha Rastislav Káčernek ez nem tetszik.“

(Napunk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban