Na hlavný obsah

Időközi választásokat tartanak az Egyesült Államokban

Most dől el, hogy a törvényhozás ellenszelében kell-e kormányoznia Joe Biden demokrata elnöknek a következő két évben.

Időközi választásokat tartanak az Egyesült Államokban

Az eredmény várhatóan ismét napok kérdése lesz, kivéve, ha a Republikánus Párt, vagy a Demokrata Párt fölényes győzelmet szerez. Szakérők szerint jó esély van rá, hogy a republikánusok megszerzik a képviselőházat, miközben a szenátus összetételét jelen állás alapján lehetetlen megjósolni.

Mivel az Egyesült Államokban az állami önkormányzatoknak és a kormányzó személyének is (pl. egy „átlagos” európai megyei vezetéshez képest) aránylag jelentős hatalma és önállósága van, ezért helyi szinten az is fontos, hogy mely párt delegál majd kormányzót az adott állam élére.

Olyan heves vitákat képező kérdésekben számíthat ez például helyi szinten, mint az abortusz, a fegyvertartás, szociális támogatások, lakhatás, egészségügy, megélhetés. A levélszavazatok miatt valószínűleg november 8-án este még nem lesz végleges eredmény, jó esély van rá, hogy 1-2 napot csúszik a nem hivatalos eredményösszesítés is.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban