Na hlavný obsah

Német-kínai csúcs: Nem szabad megengedni egy „sinocentrikus világrend” kialakulását

A német kancellár szerint Berlinnek változtatni kell az eddigi Kína-politikáján.

Német-kínai csúcs: Nem szabad megengedni egy „sinocentrikus világrend” kialakulását
A német kancellár Olaf Scholz (b) és Hszi Csin-ping (j) a Kínai Kommunista Párt főtitkára. Foto: TASR/AP

Olaf Scholz az első látogatását Kínában azzal kezdte, hogy Hszi Csin-pinggel találkozott a pekingi Nép Nagy Csarnokában. A kínai elnök pénteken azt mondta Olaf Scholz német kancellárnak, hogy Kínának és Németországnak mint nagy, befolyásos nemzeteknek még inkább együtt kell működniük „a változások és zavarok idején a világbéke érdekében” – jelentette a kínai állami média a Reuters beszámolója szerint.

A Kínában zajló változások miatt Németországnak is változtatnia kell az ázsiai országgal folytatott politikáján – írta Olaf Scholz német kancellár még csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív lapban, kiemelve, hogy komolyan kell venni a rendszerek közötti rivalizálást, és nem szabad megengedni egy „sinocentrikus világrend” kialakulását, azaz, hogy Kína a civilizáció központja a világon.

(index.hu)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban