Na hlavný obsah

„Soha nem leszek ugyanaz az ember, aki voltam“ – megszólalt a pozsonyi baleset vádlottja

A Markíza televízió felvételt készített Dušan Dědečekkel, aki vasárnap járművével belerohant a pozsonyi Zoch utcai buszmegállóba, aminek következtében öten életüket vesztették.

„Soha nem leszek ugyanaz az ember, aki voltam“ – megszólalt a pozsonyi baleset vádlottja
Foto: cas.sk

A bíróság a vizsgálati fogságot nem hagyta jóvá. Az ügyész fellebbezett, azt szeretné, ha a vádlott rács mögött maradna az ügy lezártáig. „Sosem tapasztaltam még ilyet. Tudom, hogy mit tettem, és készen állok a bűnömért való bűnhődésre” – jelentette ki a férfi.

„Minden jót, amit valaha tettem, elpusztítottam egyetlen kézmozdulattal. Soha nem leszek az, aki voltam” – tette hozzá a vádlott. Azt állítja, hogy még soha nem vezetett ittas állapotban, és nem tartja magát „közúti kalóznak“, pedig sokszor túllépte a megengedett sebességet. Kérte, hogy engedjék szabadon az őrizetből, hogy a hozzáférési jelszavakat és egyéb fontos dokumentumokat átadhassa utódjának a Siketolimpiai Bizottságban.

Azt állítja, hogy nem tervez sehova menekülni, és kész vállalni a felelősséget. Arra a kérdésre, hogy mondana-e valamit az áldozatok családjainak, azt felelte, a szavak sem változtathatják meg a történteket… „Szeretnék bocsánatot kérni tőlük – mondta Dědeček.

(tvnoviny.sk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban