Na hlavný obsah

Tömeges gázolás

A Pozsonyi Kerületi Bíróság ma délelőtt kezdett tárgyalni az ügyész panaszáról, miszerint nem vették őrizetbe Dusan Dedečeket
Otthon

A Pozsonyi Kerületi Bíróság ma délelőtt kezdett tárgyalni az ügyész panaszáról, miszerint nem vették őrizetbe Dusan Dedečeket

Október 6-án a Pozsonyi I. kerületi bíróság előkészítő bírája kijelentette, hogy a vádak megalapozottak, de nem látja indokoltnak a vádlott őrizetbe vételét.

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
Otthon Audio

Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel

Példa nélküli tragédia a pozsonyi tömeges gázolás az ország történetében amely a társadalom szinte minden rétegét megrázta. A parlament múlt hét kedden kedden szoros eredménnyel ugyan, de mégsem tudta leváltani a pénzügyminisztert. Egyre több párt és képviselő hajlik az előrehozott választások irányába.

„Soha nem leszek ugyanaz az ember, aki voltam“ – megszólalt a pozsonyi baleset vádlottja
Otthon

„Soha nem leszek ugyanaz az ember, aki voltam“ – megszólalt a pozsonyi baleset vádlottja

A Markíza televízió felvételt készített Dušan Dědečekkel, aki vasárnap járművével belerohant a pozsonyi Zoch utcai buszmegállóba, aminek következtében öten életüket vesztették.

Jobban van a pozsonyi tömeges gázolás egyik sérültje
Otthon

Jobban van a pozsonyi tömeges gázolás egyik sérültje

Jobban van a pozsonyi egyetemi kórház páciense, akit a hétvégi Zoch utcai gázolásos baleset után válságos állapotban szállítottak a kórházba - erősítette meg Eva Kliská, az intézmény szóvivője.

Szabadlábon védekezhet Dušan Dědeček
Otthon

Szabadlábon védekezhet Dušan Dědeček

Szabadlábon védekezhet Dušan Dědeček vádlott, aki a hétvégén ittasan okozta öt ember halálát a pozsonyi Zoch utcai balesetben.

Vizsgálati fogságba helyezték a vasárnapi pozsonyi gázolót
Otthon Audio

Vizsgálati fogságba helyezték a vasárnapi pozsonyi gázolót

Öt fiatal életét oltotta ki egy férfi Pozsonyban, amikor vasárnap este fékezés nélkül belehajtott egy zsúfolt buszmegállóba.

Frissítve Vizsgálati fogságba helyezték a pozsonyi tömeges gázolás elkövetőjét
Otthon

Vizsgálati fogságba helyezték a pozsonyi tömeges gázolás elkövetőjét

A vasárnap este ittas állapotban öt halálos áldozatot követelő balesetet okozó sofőr vizsgálati fogságba helyezését indítványozta a rendőrség.

Magyar áldozata is van a pozsonyi gázolásnak
Otthon

Magyar áldozata is van a pozsonyi gázolásnak

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, vasárnap este egy alkoholos befolyás alatt lévő férfi, feltehetőleg Dušan Dědeček, a Siketlimpiai Bizottság főtitkára négy embert gázolt halálra a pozsonyi Zoch utcai buszmegállóban.

A DPB átmenetileg a 9-es villamost javasolja a Malomvölgy felé közlekedőknek
Otthon

A DPB átmenetileg a 9-es villamost javasolja a Malomvölgy felé közlekedőknek

A Zochova buszmegállóban nem állnak meg városi buszok, mivel a baleset körülményeinek dokumentálása még zajlik.

Frissítve A baleset okozója ittas volt, az áldozatok között diákok is vannak
Otthon

A baleset okozója ittas volt, az áldozatok között diákok is vannak

Roman Mikulec belügyminiszter tájékoztatása szerint ittas volt a sofőr, aki tegnap tragikus balesetet okozott Pozsony központjában.

Legolvasottabb