Na hlavný obsah

Nem sikerült megnyitni a parlamenti ülését

Második próbálkozásra sem sikerült megnyitni a parlament ülését, ismét határozatképtelennek bizonyult a törvényhozás.

Nem sikerült megnyitni a parlamenti ülését
Foto: TASR

A jelenlét-ellenőrzésnél csupán 71 képviselő szavazott, az első próbálkozásnál 64. Boris Kollár házelnök jövő keddre napolta el az ülést. Hozzátette, az a megállapodás született, hogy a pénteki ülésnap elmarad. A szavazásnál a már ellenzéki SaS képviselői sem jelentkeztek be, és kormánypárti képviselők is hiányoztak.

Az SaS előre közölte, hogy az ülés megnyitásakor fel akarja mérni, mely ellenzéki képviselők támogatják a kisebbségi kormányt. Michal Šipoš, az OĽANO frakcióvezetője azt mondta, meglepte, hogy az SaS a kormányból való távozása után blokkolja az ülés megnyitását. Hozzátette, az OĽANO nem kötött egyezséget senkivel a hárompárti kormánykoalíció támogatásáról.

A parlamentnek többek között Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának támogatását kellene megvitatnia az ülésen, továbbá a gázvezetékek megadóztatására vonatkozó javaslatot, valamint a Főügyészséggel és a Btk. 363-as paragrafusával kapcsolatos módosító javaslatokat.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban