Na hlavný obsah

Rastislav Káčer nem akar megfutamodni a külügyi tárca kihívásaitól

Kitűnőnek ítélte meg az elődje munkáját a frissen kinevezett külügyminiszter.

Rastislav Káčer nem akar megfutamodni a külügyi tárca kihívásaitól
Foto: TASR/Jaroslav Novák

„A külügyi tárca vezetése sok kockázattal jár, ez a kor azonban kulcsfontosságú, gyávaság lenne elfordulni tőle“ – jelentette ki Rastislav Káčer, a kedden kinevezett külügyminiszter, miután átvette a tárca irányítását.

Mint elmondta, Eduard Heger (OĽANO) kormányának kül- és biztonságpolitikája közel áll hozzá. „Az egyik társszerzőjének és jogászának számítok” – állapította meg. Ivan Korčok volt miniszter szerinte kitűnő munkát végzett, aki nemcsak elődje, hanem barátja is egyben.

Heger rámutatott: Káčer hosszú évek óta elismert diplomatának számít, aki az USA-ban és Magyarországon, mostanáig pedig Csehországban dolgozott nagykövetként. „Egy demokrata, aki külföldön és otthon is régóta Szlovákia érdekeiért dolgozik” – jelentette ki a kormányfő.

Zuzana Čaputová államfő kedden nevezte ki Káčert kül- és európai ügyekért felelős miniszternek, aki Ivan Korčokot (SaS-jelölt) váltotta.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban