Na hlavný obsah

Emelkedhet a kórházi nővérek bére

Matovič elmondta, hogy emelnék az alapfizetést, és bevezetnék a ledolgozott évek számától függő bérpótlékot.

Emelkedhet a kórházi nővérek bére

Az egészségügyi nővérek fizetésének jelentősen nőnie kellene, és be kellene vezetni a bérpótlékot is – jelezte Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter. „Remélhetőleg még ma nyilvánosságra hozzuk a kórházi nővérek eddigi legnagyobb béremeléséről szóló javaslatot, amelynek átszámolását röviddel ezelőtt fejeztem be” – közölte a közösségi oldalán.

A javaslat bemutatásának időpontját egyelőre sem a pénzügyi tárca, sem a Kormányhivatal nem pontosította. Matovič elmondta: emelnék az alapfizetést, és bevezetnék a ledolgozott évek számától függő bérpótlékot. „Értékelem, hogy a nővérek részéről egyszer sem hangzott el felmondásokkal való fenyegetőzés – még jelzésszerűen sem -, noha minden egészségügyi dolgozó tudja, hogy nővérekből van a legnagyobb hiány” – tette hozzá.

Az orvosokkal való tárgyalásoknak pénteken (augusztus 19.) kellene folytatódniuk – erősítette meg Peter Visolajský, az Orvosok Szakszervezetének vezetője a TASR-nek. A szakszervezetnek nyolc követelése van. A nővérek béremelésével ezek közül a második teljesülne. A nővérek béremelésével Richard Raši volt egészségügyi miniszter és a parlamenten kívüli Hlas-SD párt alelnöke is egyetért.

A Szlovák Nővérkamara (SKSaPA) szerint tekintettel arra, hogy nem ismerik a konkrét összegeket, és a ledolgozott évekért járó béremelés feltételeit, egyelőre nincs ok az örömre. Iveta Lazorová, a Szlovák Nővérkamara elnöke bírálta, hogy nem hívták meg őket az egészségügyi alkalmazottak béremeléséről szóló tárgyalásokra. A nővéreket Monika Kavecká, a nővérszakszervezet vezetője képviselte a tárgyalásokon, aki az OĽANO parlamenti képviselője is egyben.

(ta3, ujszo.com)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban