Na hlavný obsah

„Nem tudtam elképzelni, hogy egyszer ezt fogom csinálni, ez nekem tabu“ – gondolatok őszintén a szoptatásról

"Amikor a testvérem szoptatni akarta a babáját, beküldtem a szobába, én nem is akartam látni, ez nekem tabu - Fél évvel később már nekem is egyértelművé vált, hogy cicire kell tenni a babát." - vallotta be Tóth Katalin, aki ma már a szoptató anyukák táborát erősíti.

Mikos Alexandra 8,5 hónapig szoptatott, majd egyik pillanatról szinte a másikra kisfia elutasította a mellét. Nem adta fel könnyen, és több mint fél évig minden egyes nap fejt és fejt, hogy anyatejjel táplálhassa őt.

Az anyatejes táplálás világhete kapcsán Tóth Katalin és Mikos Alexandra mesélték el az ő történetüket. Ami összeköti őket, az az anyatejes táplálás. Mindkettejüknek szembe kellett nézni a szoptatás során nehézségekkel. Gasparik Majának meséltek A nő arcai legújabb adásában arról, hogy ők hogyan birkóztak meg a sokszor könnyűnek nem mondható szituációkkal.

Anyatejes táplálás világnapját 1992 óta ünnepeljük, hiszen nemcsak egészségügyi szempontból, de a lelki fejlődés szempontjából is fontos a baba és az anya életében is.

A beszélgetésből kiderül?

  • Mit jelent egy anyának a szoptatás?
  • Aki nem adja fel könnyen, miért nem teszi?
  • Motiváció nehéz időszakban…
  • Miben tud segíteni egy szoptatási tanácsadó?
  • A szoptatás lelki oldala…
  • Ha valami nem megy, akkor magunkat hibáztatjuk elsősorban?
  • Kitől kérjünk segítséget?
  • Nehézségek vs. szép pillanatok…
  • Az elutasítás miatti kudarc

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban