Na hlavný obsah

Két helyi választást elvesztett a brit Konzervatív Párt

Két időközi parlamenti képviselőválasztást is elvesztett a kormányzó brit Konzervatív Párt.

Két helyi választást elvesztett a brit Konzervatív Párt

Az eredmények ismertté válása után bejelentette lemondását Oliver Dowden, a párt elnöke, Boris Johnson miniszterelnök azonban egyenes utalást tett arra, hogy nem tervezi távozását. Előző nap a délnyugat-angliai Devon megye Tiverton and Honiton nevű választókörzetében, illetve a közép-angliai Wakefield városában tartottak alsóházi képviselőválasztást. Eddig mindkét választókerületnek konzervatív képviselője volt a londoni alsóházban, ám a devoni választást a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti párt, a Liberális Demokraták jelöltje nyerte, Wakefieldben pedig a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt győzött.

A két választást szoros figyelem kísérte, mivel az eredmények politikai elemzők szerint potenciálisan sorsdöntőnek bizonyulhatnak Boris Johnson jövője szempontjából.Két időközi parlamenti képviselőválasztást is elvesztett a kormányzó brit Konzervatív Párt. Az eredmények ismertté válása után bejelentette lemondását Oliver Dowden, a párt elnöke, Boris Johnson miniszterelnök azonban egyenes utalást tett arra, hogy nem tervezi távozását.

Előző nap a délnyugat-angliai Devon megye Tiverton and Honiton nevű választókörzetében, illetve a közép-angliai Wakefield városában tartottak alsóházi képviselőválasztást. Eddig mindkét választókerületnek konzervatív képviselője volt a londoni alsóházban, ám a devoni választást a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti párt, a Liberális Demokraták jelöltje nyerte, Wakefieldben pedig a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt győzött. A két választást szoros figyelem kísérte, mivel az eredmények politikai elemzők szerint potenciálisan sorsdöntőnek bizonyulhatnak Boris Johnson jövője szempontjából.
(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban