Na hlavný obsah

Tizedik hetébe lépett az orosz invázió

Ha valaki kívülről be akar avatkozni az ukrajnai háborúba, és stratégiai fenyegetést hoz létre Oroszország számára, „villámgyors csapásra” számíthat – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai szentpétervári törvényhozói tanácskozáson.

Tizedik hetébe lépett az orosz invázió
Foto: TASR/AP

Putyin szerint ehhez a lépéshez szükséges összes döntést meghozta már a Kreml. Oroszország három norvég diplomatát is kiutasított, sőt bekérette a norvég nagykövetet is az orosz külügyminisztérium. A diplomáciai lépés oka, tiltakozás Oslo azon döntése ellen, amelynek értelmében kiutasították a norvégiai orosz nagykövetség alkalmazottjait.

Az orosz külügyminisztérium azt is kifogásolta, hogy a norvég kormány katonai segítséget nyújt „a kijevi rezsimnek“, és „eltussolja az ukrán nacionalisták által Donyec-medence és Ukrajna békés lakossága ellen elkövetett bűncselekményeket“ – holott ilyen bűncselekményekre ez idáig nem találtak bizonyítékokat.

Mindezek mellett Moszkva a brit parlament alsóházának 287 tagjával szemben is szankciókat vezetett be, válaszul a Duma 386 tagjával szemben foganatosított intézkedésekre.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban