Na hlavný obsah

Az állam 133 millió eurót szán az infláció okozta áremelkedés miatt nehéz szociális helyzetben lévők támogatására

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter jelezte: a rászorulók június végén kaphatják kézhez a nekik járó összeget.

Az állam 133 millió eurót szán az infláció okozta áremelkedés miatt nehéz szociális helyzetben lévők támogatására
Foto: TASR

„A segítséget három csoportra osztják. Az első az anyagi szükséghelyzetben lévő családokat érinti, az ő támogatásukra 5,8 millió eurót szánnak. A második csoportba a gyerekes családok kerülnek, őket 101,7 millióval támogatják. A harmadik csoportba az alacsony jövedelmű, gyermektelenek kerülnek, őket 25,5 millió euróval segítik” – mondta Krajniak. 100 eurós hozzájárulást kaphatnak a szükséghelyzetben élők, akik megközelítőleg 122 ezren vannak. Az eltartott gyerekek szülei egyszeri családipótlék-emelést kapnak – ez körülbelül egymillió, 19 év alatti gyereket érint majd. „Az alacsony jövedelmű szülő esetében, ha dolgozik, és havi bevétele nem éri el a 804 eurót, javasoljuk az adóbónusz 100 euróra történő emelését” – mondta Krajniak. Az alacsony jövedelmű, gyermektelen szülők, az ápolási díjban részesülők, a fogyatékkal élők ápolói, valamint a nyugdíjra nem jogosult nyugdíjaskorúak is 100 eurós támogatásra számíthatnak – tette hozzá a munkaügyi miniszter. A HLAS-SD elégtelennek tartja a tárcavezető által prezentált intézkedést. ( ujszo, TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban