Na hlavný obsah

Eduard Heger értékelte a kormányzati ciklus első félidejét

A miniszterelnök szerint Szlovákia újkori történelmének két legnehezebb évében kormányozták eddig az országot.

Eduard Heger értékelte a kormányzati ciklus első félidejét
Foto: TASR

Szlovákia újkori történelmének két legnehezebb évében kormányoztuk az országot – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő abból az alkalomból, hogy félidejéhez érkezett a kormányzati ciklus. Heger ennek kapcsán a világjárványt, az újjáépítési terv előkészítését, a korrupció elleni harchoz szükséges intézkedések elfogadását és az ukrajnai háborút is említette. Azt mondta, az ország arculatáért folytatott kétéves nehéz és becsületes küzdelem van a kormány mögött.

„A következő választási időszak kulcsfontosságú lesz az ország számára, az a tét, hogy továbbra is előre megy-e az ország, vagy hanyatlás jön és visszatér a korrupt kormányzat”

– jelentette ki a kormányfő.

Heger hangsúlyozta, hogy a kormány mindent megtett a járvány alatt, hogy megvédje az emberek életét, a gazdaságot és a munkahelyeket, és a járvány ellenére is igyekezett beindítani a pozitív folyamatokat és reformokat. Az ukrajnai háború kapcsán kiemelte, hogy „a kormány a jó oldalán áll és felelős intézkedéseket hoz, legyen szó akár a saját állampolgárairól, akiknek érdekei elsődlegesek, vagy a háborúval kapcsolatos világos álláspontokról, amelyeket az Európai Unióban és a NATO-ban hangoztat”.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban