Eduard Heger

Pellegrini és Heger nem értenek egyet a migrációs válság megoldását illetően
A korábbi miniszterelnökök az RTVS Szombati párbeszédek című műsorában vitáztak.

A Demokrati rendkívüli ülést hívna össze Szlovákia külpolitikai irányultságával kapcsolatban
Rendkívüli ülést akar összehívni a Demokrati párt, melyen biztosítani akarják Szlovákia egyértelmű NATO és EU iránti elkötelezettségét, valamint nyíltan szeretnék megnevezni a biztonsági fenyegetéseket.

Fico: Szlovákia szegény ország lett – Heger: Világválságok idején kormányoztunk, mégis sokat segítettünk
A Smer-SD ellenzéki pártnak a választás napján minden jegyzőkönyv rendelkezésére áll majd, így ellenőrizni fogja tudni az eredményeket, ezért nem kell félni a választások meghamisításától - jelentette ki az RTVS 5 perc múlva 12 című vitaműsorában a Smer elnöke, Robert Fico.

Šeliga szerint a nyomozásba akart beavatkozni a Smer-SD a rendkívüli üléssel
Juraj Šeliga, a Demokrati képviselője szerint a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökségről (NAKA) szóló rendkívüli parlamenti üléssel a Smer-SD azt akarta elérni, hogy a kormány folyamatban levő rendőrségi eljárásokba avatkozzon be.

Heger: Érvényt szerezni az igazságnak nem államcsíny
Érvényt szerezni az igazságnak nem államcsíny – jelentette ki a Demokrati elnöke, Eduard Heger Robert Fico, a Smer-SD-elnök augusztus 17-i, csütörtöki sajtótájékoztatójára reagálva a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség, a NAKA akciójával kapcsolatban

Heger: Mindkét rendkívüli ülés felesleges
Az önkormányzatokkal és a rendőrséggel kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülés is felesleges, csupán a Smer-SD kampányának részét képezi, és csak a káoszkeltést szolgálja – jelentette ki Eduard Heger frakció nélküli képviselő, a Demokrati elnöke, miután egyik ülést sem sikerült megnyitni

Több párt is támogatná, de kérdéses az önkormányzatokról szóló ülés megnyitása
Több párt is támogatja, hogy július 21-én, pénteken rendkívüli parlamenti ülést tartsanak az önkormányzatok energiaár-kompenzációja ügyében, Boris Kollár házelnök szerint azonban annak megnyitása kérdéses lenne, mivel nem biztos, hogy elég képviselő lenne jelen a plénumban.

Az önkormányzatok kompenzálására szólította fel a kormányt Sulík és Heger
Támogatásáról biztosította az önkormányzatokat az SaS, és a 108 millió eurós energetiaár-kompenzáció legalább részleges kifizetésére szólította fel a kormányt. Eduard Heger, a Demokrati elnöke szintén azzal a felhívással fordult Ódor Lajos kormányfőhöz, hogy fizesse ki a támogatásról szóló májusi memorandumba foglaltakat, amely végül nem lett aláírva.

Zelenszkij Heger volt kormányfővel és Naď volt miniszterrel is találkozott
Boris Kollár is fogadta az ukrán elnököt. A házelnök azt mondta, hogy Ukrajna nem csatlakozhat a NATO-hoz, amíg területén háború dúl.

Heger a Kollár-ügyről: A politikai számítás győzött
Nem volt a parlamentben 76 képviselő aki elítélte volna az erőszakot - jelenette ki Anna Mierna képviselő.