Na hlavný obsah

Szlovákiai reakciók az ukrajnai hadiállapotról

Heger miniszterelnök szerint Szlovákia készen áll az ukrán menekültek befogadására. Zuzana Čaputová számára az Oroszország ellen bevezetett szankciók nem elégségesek.

Szlovákiai reakciók az ukrajnai hadiállapotról
Foto: TASR

Szlovákia minden rendelkezésére álló módon igyekszik segíteni Ukrajnát, derült ki Eduard Heger (OĽaNO) sajtótájékoztatóján, de a miniszterelnök Szlovákia lakosainak segítségét is kéri.

„Szeretném felszólítani Szlovákia lakosait, hogy tudatosítsuk a helyzet súlyosságát, és viselkedjük emberségesen”

– fogalmazott Heger.

Szlovákia az ukrán menekültek befogadását irányítás alatt tartja, újságírói kérdésekre pedig a miniszterelnök elmondta azt is, hogy szükséges esetén, nemcsak az állami intézményekben, de magántulajdonú létesítményekben is elszállásolhatják az Ukrajnából érkezőket.

„Fontos tudatosítani, hogy az ukránok ebben a pillanatban, nemcsak magukért harcolnak, értünk is harcolnak, ők a régió biztonságáért harcolnak, mert a huszadik század precedens nélküli agressziójával néznek szembe” – fogalmazott a miniszterelnök, majd elmondta, hogy Szlovákia egyértelmű érdeke a védelmi kapacitások megerősítése a NATO tagjaként.

A kormányfő a dezinformációkra is figyelmeztetett, melyek szerinte most még veszélyesebbek lehetnek, mint általában.

A csütörtöki uniós csúcstalálkozón elfogadott Oroszországgal szembeni szankciókat úgy értékelte, amelyek elsősorban az orosz politikai vezetést érintik, de az oligarchákat is és mindenkit, aki az államvezetéshez közel áll.

Zuzana Čaputová, Szlovákia államfője nem tartja elégségesnek a szankciókat, viszont fontosnak tartja a párbeszédet, hogy a fegyveres harcok mielőbb véget érjenek.

„Az elmúlt órákban láthattuk, hogy Ukrajnában a helyzet rosszabbra fordult. Civilekre támadnak. Kijev is katonai támadások célpontja lett. A sajtóban arról olvashatunk, hogy gyerekekre, kórházakra és más civil épületekre támadnak”

nyilatkozott Čaputová mielőtt a NATO csúcstalálkozójára indult.

Politikai és pénzügyi elemzők szintén úgy vélik a szankciók nem elégségesek.

Eközben Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a Ukrajnában tartózkodó diplomaták igyekeznek evakuálni az országból a szlovák állampolgárokat.

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter a határhelyzetről elmondta, hogy figyelemmel kísérik a szituációt, de egyelőre nem szükséges növelni a határon szolgálatot teljesítők számát. A Szlovák Vöröskereszt viszont biztosította a belügyminisztériumot, hogy készek segíteni a határon.

Az ukrán állampolgároknak Szlovákia ingyenes vonatközlekedést biztosít, erről Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszter számolt be.

Kilenc szlovák európai parlamenti képviselő közös nyilatkozatban ítélte el Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A szlovák parlament szintén közös nyilatkozatra tett javaslatot, melyben Ukrajna mellett foglalnak állást.

Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter pedig véradásra szólította fel az embereket.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban