Na hlavný obsah

Készül a kisebbségi törvény

A törvény feladata lenne, hogy meghatározza a kisebbségek jogait és a részvételüket a döntéshozatali folyamatokban.

Készül a kisebbségi törvény
Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos. Foto: TASR

Ha lassan is, de már formálódik a nemzeti kisebbségekről szóló törvény, amely jogszabály Szlovákia megalakulása óta várat magára. A kormány Nemzeti Kisebbségekért és Etnikai Csoportokért Felelős Bizottsága már novemberben elfogadta a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény irányelveiről szóló jogalkotási javaslatot.

A kisebbségi törvény elsőrendű feladata az lenne, hogy lehetővé tegye a kisebbségek számára, hogy részt vehessenek a döntéshozatali folyamatban. Fiala-Butora János, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Jogsegélyszolgálat jogi szakértője szerint, ahogy a kisebbségek elkezdhetnek részt venni a döntéshozatali folyamatban, úgy tudják majd folyamatosan kiépíteni a szakmai kapacitásaikat, és bizonyos hatásköröket átvehetnének az állami hatóságoktól.  A jogszabály értelmében intézményalapítást és -fenntartást is átvállalhatnak. A jogszabály egy választói névjegyzékkel is számol, amelybe a kisebbségekhez tartozók jelentkezhetnének.

Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos szerint az új törvény a nemzeti kisebbségek asszimilációjának lassítását és jogaik gyakorlásának garantálását célozza meg.

„Egy olyan dokumentumról van szó, amely alapján egy átfogó, a kisebbségi oktatáson és kultúrán, valamint az önkormányzatiságon és a nyelvhasználaton átívelő szabályozás jöhet létre”

– mondta Bukovszky.

Klára Orgovánová, a Roma Intézet igazgatója azonban attól tart, hogy a törvény elfogadása a romákkal kapcsolatban nem hozna alapvető változásokat.

„A meglévő jogszabályok és a kisebbségvédelem sem elég érzékeny a közösség egy részének társadalmi, gazdasági és politikai kirekesztettségére. Nem reagál a valóságra, amelyben élünk“

– fogalmazott Orgovánová.

Azt Ján Hero romaügyi kormánybiztos is alátámasztja, hogy a marginalizált roma közösségekben nem élvez prioritást a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítésének kérdése. Ugyanakkor ő is látja a jogalkotói szándék jelentőségét.

„A roma közösség életszínvonalának növelése és identitásuk elfogadása összefüggésben van egymással. Támogatom a romák kulturális és nemzeti identitásának fejlesztését”

– mondta a romaügyi kormánybiztos.

A kisebbségi törvény tervezete megtalálható a kormánybiztosi hivatal honlapján. Az elképzelések szerint a szöveget néhány hónapon belül véglegesítik.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban