Na hlavný obsah

Felfutóban a járvány

Szlovákiában ma mutatták ki az elmúlt egy hónap legtöbb pozitív koronavírus-tesztjét, egészen pontosan 6183 pozitív esetet találtak. Éppen ezért a kormány asztalára került több téma is, amelyek az omikron hullám megjelenésével szorosan összefüggnek. Az oltás kötelezővé tétele több miniszter szerint már nem aktuális, de nyitottak a karantén jelenlegi időtartamának lerövidítésére.

Felfutóban a járvány
Foto: TASR

Leginkább az ország északi részén emelkedett a pozitív esetek száma, a legtöbbet a Zsolnai járásban észlelték.

„A kórházakban jelenleg 1643 koronavírusos beteget ápolnak, az intenzív és aneszteziológiai osztályokon 329 páciens fekszik. Ezeknek a betegeknek több mint 81 százaléka nem oltott, vagy csak az oltás első adagját vették fel.“

– nyilatkozta Zuzana Eliášová az egészségügyi minisztérium szóvivője.

Annak ellenére, hogy az oltások kötelezővé tétele még mindig nyitott téma, a pénzügyminiszter Igor Matovič (OĽaNO) szerint már amúgy sincs sok értelme. „Azok, akik be akarták magukat oltatni, már be vannak oltva a többieket maga az omikron fogja beoltani. Személy szerint én nem támogatom azt, hogy oltakozásra kényszerítsük a fiatalokat, vagy a katonákat, rendőröket és az egészségügyben dolgozókat.“ – mondta Matovič. Hasonló véleményen van a munkaügyi és szociális miniszter Milan Krajniak (Sme Rodina) is, aki azt is hozzáfúzte, hogy a kritikus infrastruktúrában dolgozók számára a karantént is le kellene rövidíteni, mert az omikron inkubációs ideje amúgy is rövidebb.

„Ott ezt a lehetőséget elég nyilvánvalónak tartom, annak ellenére, hogy még ezzel nem kellett élnünk. Ha az egészségügyi miniszter ezt javasolni fogja, én biztosan támogatom majd.“

– vélekedett Krajniak.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban