A Transpetrol kőolajszállítással foglalkozó szlovák vállalat új vezetőségében helyet foglal Juraj Richter is, aki annak a Ján Richternek a fia, aki korábban a Smer munkaügyi minisztere volt.
Hatan kerültek kórházba az ország keleti felében található, Dargó (Dargov) község közelében történt buszbalesetet követően. A többi sérült állapota nem igényelt kórházi kezelést, így a mentősök a helyszínen látták el őket.
Peter Pellegrinit tartják az ország legmegbízhatóbb politikusának – derül ki a Focus közvéleménykutató ügynökség, a Markíza televízió számára készített felméréséből.
A kormány számára prioritás az energiahatékonyság kezelése, és az emelkedő energiaárak kezelésével kapcsolatban nem tud elképzelni más intézkedést jövőre, mint az általános árplafon bevezetését.
Tíz új politikai pártot szeretnének bejegyezni Szlovákiában. Az aláírásgyűjtésről szóló közlemény a belügyminiszter honlapján jelent meg.
A lévai kórház széleskörű felújításra készül. A projektek megvalósítását már a Nyitra Megyei Önkormányzat képviselői is jóváhagyták a decemberi ülésükön.
Alexander Daško romaügyi kormánybiztos támogatja, hogy a bűnüldöző szervek tisztességesen kivizsgálják a választásokon való részvételért járó 500 eurós hozzájárulással kapcsolatban felmerült gyanús ügyeket.
A cél, hogy december 22-ig jóváhagyjuk az állami költségvetést. Ezzel biztosítva lesz az állam működése - jelentette ki Robert Fico kormányfő Brüsszelben, az Európai Unió csúcstalálkozója után.
Matej Kerestúr, a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség főigazgatója csűtörtökön távozott posztjáról.
Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter a jövő év elején akarja a parlament elé terjeszteni a környezetvédelmi hatástanulmányok készítését érintő törvénymódosítását.