Na hlavný obsah

Nappali

Sérum light festival Somorján 
Nappali Audio

Sérum light festival Somorján 

Szeptember 29-én és 30-án új megvilágításba kerül Somorja néhány épülete.

Szlovákul játékosan?
Keddi Nappali Audio

Szlovákul játékosan?

A Szlovákul játékosan Polgári Társulás 2016-ban jött létre.

Minden veszteségből marad örökség
Keddi Nappali Audio

Minden veszteségből marad örökség

Hogyan beszéljünk a veszteségekről?

Hogyan működik Szlovákia legnagyobb szakmai diákklubja, az SEJK?
Keddi Nappali Audio

Hogyan működik Szlovákia legnagyobb szakmai diákklubja, az SEJK?

A SEJK, a pozsonyi magyar orvostanhallgatók klubja Szlovákia legnagyobb szakmai diákklubjának számít.

Történeti dezinfók és mítoszok nyomában
Nappali Audio

Történeti dezinfók és mítoszok nyomában

Putyin Ukrajna lerohanását részben a történelemből vett példákkal próbálta igazolni, az inváziót a múltra mutogatva igyekezett megindokolni.

A csatamezőkön túl a fejünkben, a meggyőzésünkért is folyik a küzdelem – Információs és lélektani műveletek a háborúban
Nappali Audio

A csatamezőkön túl a fejünkben, a meggyőzésünkért is folyik a küzdelem – Információs és lélektani műveletek a háborúban

A harctéri küzdelmeken túl propagandaháborút is vívnak, információs hadviselést is folytatnak egymás ellen az oroszok és az ukránok.

MARADOK | VÁLASZTOK
Nappali Audio

MARADOK | VÁLASZTOK

A civil kezdeményezés célja, hogy minél több fiatal szavazzon szeptember 30-án.

Pályacsúcsot döntött a Bősi Futóklub tagja
Nappali Audio

Pályacsúcsot döntött a Bősi Futóklub tagja

Képesi Attila ultramaraton távokon érzi jól magát

Grendel 75
Nappali Audio

Grendel 75

Interdiszciplináris konferencia Eperjesen

A színház hátulról
Nappali Audio

A színház hátulról

Bepillantottunk a Komáromi Jókai Színház színfalai mögé.

Legolvasottabb a kategóriában